Hírek

Tízezreket kaphatnak szeptemberben a magyar családok: mutatjuk, hol kérheted

Erről csak kevesen tudnak.

Hamarosan kezdetét veszi a következő tanév, mely főként a friss iskolások szüleinek jelent komoly anyagi megterhelést. Nagy segítség viszont, hogy a szeptemberben esedékes családi pótlékot már augusztus végén folyósították, de a munkáltatók által adható iskolakezdési támogatás hiánya sok családnak fájhat. Érdemes érdeklődni azonban a helyi önkormányzatoknál, hiszen a legtöbb helyen sokféle megoldást kínálnak az adott település lakosainak.

Szeptember másodikán veszi kezdetét a 2019/2020-as tanév, az iskolakezdés költsége pedig sok magyar szülő pénztárcáját súlyosan megterheli: egy leendő elsős tanuló ruháztatása, tanszercsomagja akár 100 ezer forintba is kerülhet. A tanévkezdés az iskolatáskák, az írószerek, a ruhák, vagy a kollégiumi és albérlettel járó költségek mellett egyéb olyan kiadással is járhat, amire év közben nem is gondoltunk.

Viszlát, cafeteria!

Mindenhez komoly segítséget jelentett a korábbi években az iskolakezdési támogatás, azonban a cafeteria-rendszer jelentős átalakításon ment keresztül. A munkáltatókra jelentős terhet ró, hogy az iskolakezdési támogatáson tavaly még 40,71 százalékos adóteher volt, idén a többi juttatáshoz hasonlóan 78,95 százalékos adó terheli. Éppen ezért a munkavállalók egy jelentős része idén már elesik ettől a juttatástól - mondta el a Pénzcentrumnak nemrégiben Fata László, cafeteria szakértő.

Létezik azonban számos pályázati lehetőség, mely leveszi a terhek egy részét a szülők válláról.

Megkerestünk több önkormányzatot is, hogy megtudjuk, milyen formában kínálnak megoldást erre az anyagilag megterhelő időszakra. A válaszokból kiderül, hogy szinte minden városban és kerületben elérhető a segítség, érdemes tehát felmenni a helyi települési önkormányzat internetes oldalára, és onnan letölteni az igénylőlapokat. Mutatunk néhény példát, milyenjellegű segítségekről van szó.

IX. kerület

Ferencvárosban 2019 májusában döntött arról az önkormányzat, hogy kibővíti az iskolakezdési támogatásra jogosultak körét, valamint 2019. júniusi ülésén megemelte a támogatás összegét. Ennek eredményeként már a két gyermeket nevelő családok is jogosultak a támogatásra, és a támogatás összege gyermekenként 6 ezer forintról 12 ezer forintra emelkedett. Továbbra is változatlan mértékben biztosítják a Ferencvárosi oktatási támogatást (tankönyv-támogatás), melyet a szülőnek, törvényes képviselőnek vagy a támogatásra jogosultnak kell igényelni.

Ennek maximális összege:

  • 10. évfolyamon 25 700 forint/fő
  • 11. évfolyamon 24 000 forint/fő
  • 12. évfolyamon 18 800 forint/fő

XII. kerület

A Hegyvidéki Önkormányzat az alábbi támogatásokkal enyhíti a családokra nehezedő, kifejezetten a tanévkezdéssel járó terheket. A támogatásokban mindazon igénylők részesülnek, akik megfelelnek a feltételeknek. A tanévkezdés megkönnyítése érdekében önkormányzati támogatásra jogosult az az általános iskolában, szakiskolában, középiskolában, főiskolán vagy egyetemen tanuló gyermek, akinek családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 65 200 forintot, fokozottan rászoruló gyermek esetén a 75 400 forintot. A támogatás a tanuló nagykorúvá válása után is megállapítható, ha szakiskola, középiskola nappali tagozatán tanul és a 20. életévét még nem töltötte be, vagy felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója és még nem töltötte be a 25. életévét. A támogatás összege tanulónként 12 100 forint.

Szociális ösztöndíjra jogosult az a nappali tagozatos tanuló az általános iskola 4. osztályának elvégzésétől a szakiskola, középiskola befejezéséig, akinek tanulmányi eredménye a kérelem benyújtását megelőző tanév végén a 4-es átlagot elérte vagy meghaladta. A támogatás feltétele, hogy a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 65 200 forintot, fokozottan rászoruló gyermek esetén a 75 400 forintot. A támogatás tanulmányi évre állapítható meg, az ösztöndíj havi összege 7 ezer forint.

VIII. kerület

A Józsefvárosi Önkormányzat elkötelezett amellett, hogy minden lehetséges eszközzel segítse a kerületben élő családokat. Minden kerületi lakcímmel rendelkező első osztályos diák két darab iskolakezdési utalványt kap ajándékba, összesen 5 ezer forint értékben. Az igénylés feltétele a VIII. kerületi bejelentett lakóhely. A gyermek abban az esetben is jogosult a támogatásra - iskolalátogatási igazolás bemutatása mellett -, ha nem kerületi intézménybe jár.

Az idei évben 2,5 millió Forint összeget különített el az Önkormányzat, amely 500 józsefvárosi lakóhellyel rendelkező diák iskolakezdési támogatását fedezi. Összesen 507 olyan józsefvárosi 6 éves gyermek van, aki a fenti feltételnek megfelel és jogosult a támogatásra.Tapasztalataink szerint, a szülők visszajelzései alapján 10-20 százaléka évet halaszt és nem veszi igénybe az adott évben a lehetőséget. Tavalyi évben 199 gyermek vette át az 5 ezer forint értékű iskolakezdési támogatást.

III. kerület

Óbuda Önkormányzata a normatív támogatásokon kívül számos saját forrásból finanszírozott segélyt biztosít az iskolakezdéshez, illetve a tanév során. Beiskolázási segélyt kaphat a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben nem részesülő általános-, középiskolás tanuló, és felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató diák meghatározott jövedelemhatárig. Ennek összege 1-9 évfolyamban 6 ezer forint, középiskola 10-12. évfolyamában 15 ezer forint, felsőoktatásban tanulók esetében pedig 17 ezer forint. 

Ezen kívül a normatív 50 százalékos étkezéstérítési támogatást is kiegészíti az önkormányzat rászorultsági alapon, valamint ingyenes szünidei étkezést is biztosít a hátrányos helyzetű gyermekek részére. De igényelhető szociális tanulmányi ösztöndíj 4,50-ös átlag felett, ennek összege 6 ezer vagy 7 ezer forint havonta. Továbbtanulási Támogatásra is jogosultak a kerületi diákok meghatározott jövedelem alatt, ennek keretében a költségtérítéses képzés 50 vagy 100 százalékára lehet pályázni.

V. kerület

Belváros Önkormányzata minden évben a tanévkezdés során számos támogatási lehetőséget nyújt az V. kerületben élő, iskolás gyermeket nevelő családoknak. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó egyszeri támogatás, amelyet a jogosultaknak augusztusban folyósítunk. Ennek az összege 6 ezer forintos egyszeri támogatás, ami a halmozottan hátrányos helyzetűek esetén 6 500 forint. Ezt az idén a családok készpénzben, vagyis pénzbeli ellátásként kapják meg.

Tömegközlekedési támogatást jövedelem alapján a belvárosi nappali tagozatos diákok kaphatják a tanévre, azaz 10 hónapra, szeptember elsejétől június 30-ig, a szorgalmi időszakra. A támogatás összege a mindenkori tanulóbérlet ára, ami jelenleg 3450 forint. Középiskolai tanulmányok esetén 23, felsőfokú iskolánál (főiskola, egyetem) 25 éves korig jár a tömegközlekedési támogatás.

Hagyományosan megkapják az V. kerületben lakó általános iskolás gyerekek Belváros különleges füzetcsomagját, amelyen évről évre közismert személyek tanévkezdési jókívánságai szerepelnek. A 2019/2020 tanévi füzetek borítójára a BelFeszt fellépőinek (Honeybeast, The Biebers, Závada Péter, Vad Fruttik, Grecsó Krisztián, Irie Maffia, Platon Karataev, New Level Empire, Kelemen Kabátban, Szalóki Ági, Supernem, Hrutka Róbert) tanévindító üzenetei kerültek. Idén először minden füzetcsomag mellé ajándék POKET zsebkönyveket választhatnak maguknak a diákok.

Szociális tanulmányi ösztöndíjban az alap- és középfokú intézményben tanulók részesülhetnek. Az igénylés feltételei:

  • A gyermek tanulmányi eredménye 4.00 fölött legyen
  • A szülői jövedelem alapján (családban 57.000,-Ft/hó/fő, gyermekét egyedül nevelő szülő esetében 71.250,-Ft/hó/fő)

Beiskolázási támogatás összege 21 375 forint, amit az alap- és középfokú oktatási intézmény nappali tagozatos diákjai kaphatnak a szülők jövedelme alapján.A Belvárosi útravaló támogatás. 18-19 éves kerületi fiatalok igényelhetnek az önkormányzattól, 100 ezer forintos összegben. A korábbi Erzsébet-utalvány helyett gyermekenként 10 ezer forintos beiskolázási támogatás. Belvárosban változatlanul megkapják a családok ezt a segítséget a beiskolázás alkalmával. Ezt húsvétkor és a karácsonykor is kérhetik a szülők jövedelem alapján.

VI. kerület

Az óvodát kezdő terézvárosi gyerekeket 2017 óta egy több mint tízezer forint értékű, hasznos felszereléseket tartalmazó ajándékcsomaggal lepi meg az önkormányzat. Az ajándék Terézvárosban minden kiscsoportba beíratott gyermeknek alanyi jogon jár. Az önkormányzat ingatlanában működő óvodákkal aktív jogviszonyban álló gyermekek kaphatják meg az önkormányzati keretből vásárolt gyümölcsöt, zöldséget vagy gyümölcslevet az egészséges életmódra nevelés elősegítésére.

A kerület általános iskoláiban az első osztályt megkezdő gyerekeket több mint tízezer forint értékű hasznos felszerelésekből álló ajándékcsomaggal ajándékozza meg az önkormányzat. A támogatás alanyi jogon minden első osztályos gyereknek jár.

Utalvány formájában 10 ezer forintos tanévkezdő támogatást ad az önkormányzat a kerületben bejelentett lakóhellyel rendelkező, általános iskola vagy középfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató (21 éven aluli) fiatalok családjának. A tanévkezdés alapkiadásainak mintegy negyedét kitevő, a család jövedelemi viszonyaitól függetlenül, alanyi jogon járó utalványt egy nyomtatvány kitöltését követően postai úton kapják meg a családok.

A Terézvárosban élő, közigazgatási területén lévő általános iskolák felső tagozatain és a középiskolákban tanulóknak önkormányzatunk pályázat útján elnyerhető tanulmányi ösztöndíjat biztosít. A 12 hónapon át, szeptember 1-jétől a következő év augusztus 31-éig folyósítható, havi 35 ezer forintos ösztöndíjra - minden év augusztus 31-ig - az a diák nyújthat be pályázatot, akinek előző év végi tanulmányi eredményének átlaga eléri a 4,5 vagy tanulmányi versenyek kiváló eredményt ér el, és családjában az egy főre eső jövedelem nem lépi túl a pályázatban megjelölt összeget. Annak érdekében, hogy a támogatást minél többen vehessék igénybe 2014 óta két lépcsőben 80 százalékkal magasabb szinten, a nyugdíjminimum a négy és félszeresénél, 128 ezer 250 forintnál húztuk meg azt a jövedelmi határt, amikor az ösztöndíj még igénybe vehető.az erről szóló rendelet módosításával az önkormányzat 2017-ben lehetővé tette, hogy azok a 18-24 éves korcsoporthoz tartozó, szociálisan rászoruló fiatalok is részesülhessenek ebben a támogatásban, akik nappali tagozatú, szakközépiskolai képzésben vesznek részt. A támogatást évente 30 diák veheti igénybe.

Tankkönyvtámogatást a Terézvárosban bejelentett lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkező, az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanban működő köznevelési intézmény nappali tagozatos, aktív tanulói jogviszonnyal rendelkező tanulók közül azok kaphatják, akik nem jogosultak ingyenes tankönyvre. A támogatás összege: 3 500 F/fő/tanév.

A 2016-ban létrehozott "Terézváros Ifjú tehetsége" elnevezésű pályázattal azokat a tehetséges kerületben élő, 25 év alatti fiatalokat segíti újabb nagyszerű eredmények eléréséhez, akik korosztályukban a művészet, a tudomány vagy sport területén meghirdetett hazai vagy nemzetközi versenyeken, programokban, bemutatókon kiemelkedő sikereket értek el. Terézváros Ifjú tehetségei több alkalommal is pályázhatnak a támogatásra.

A "Terézváros kiváló diákja" kitüntetéssel azoknak a kerületi iskolákba járó tanulóknak a teljesítményét díjazzák, akik az adott év május 15-ig fővárosi, országos, nemzetközi tanulmányi- vagy sportversenyen dobogós, első, második, harmadik helyezést értek el. Az eredményeikkel a kitüntető címre jogosultságot szerző diákjainkat elismerő oklevéllel és egy-egy 20 ezer forintos ajándékutalvánnyal jutalmazza az önkormányzat.

Emellett pályázatot lehet benyújtani a vezetői engedély és a nyelvvizsga megszerzésének támogatására is, 50 ezer, illetve 20 ezer forintra.

XV. kerület

Budapest Főváros XV. ker. Önkormányzat Képviselő-testület rendeletének alapján a polgármester iskolakezdési támogatásra való jogosultságot állapít meg annak a kiskorú gyermeket nevelő személynek, akinek gyermeke az általános iskola első osztályát kezdi meg. A támogatásra az a gyermekkel azonos bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező szülő jogosult, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem összege nem haladja meg a 228 ezer forintot. Összege 20 ezer forint, mely egyszeri, gyermekenként adható pénzbeli ellátás.

Ezen felül az ök. rendelet 12. § (1-2) bekezdése alapján a polgármester Palota rendkívüli gyermekvédelmi támogatásra való jogosultságot állapít meg annak a kiskorú vagy nagykorúvá vált gyermeket nevelő személynek, akinek a családja időszakosan létfenntartási gondokkal küzd, vagy létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került. Elsősorban azokat a családokat kell Palota rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban részesíteni, akiknek az ellátásáról más módon nem lehet gondoskodni, illetve az alkalmanként jelentkező többletkiadások különösen - betegség, gyermek étkeztetése, iskoláztatása, ruházattal ellátása - miatt anyagi segítségre szorulnak. További feltétel, hogy a család nem rendelkezik vagyonnal, és az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg a 80.000 Ft-ot. A támogatás összege gyermekenként 7-9 ezer forint között változik, az egy főre jutó jövedelem nagysága alapján.

A beiskolázást célzó támogatásokon kívül méltányosságból Palota rendkívüli települési támogatás is igénylehető az alkalmanként jelentkező többletkiadásokra (pl. beiskolázás) tekintettel. Ezeket a kérelmeket az Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság bírálja el figyelembe véve a család bevételit és kiadásait, valamint az igazolt többletkiadás mértékét.

Szeged 

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 2019. május 20-án döntött arról, hogy beiskolázási támogatást nyújt a szegedi bejelentett lakóhellyel rendelkező és életvitelszerűen Szegeden élő szülőnek (törvényes képviselő vagy nevelőszülő), akinek saját háztartásában nevelt gyermeke 2019. szeptemberétől kezdődő tanévben 1-8. évfolyamon nappali rendszerű oktatásban vesz részt. A támogatás összege gyermekenként 10 ezer forint. A beiskolázási támogatást kérelmezni kell (formanyomtatványon), a kérelem benyújtási végső határideje szeptember 15. A kérelmet elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül is be lehet nyújtani. A támogatás összegét a kérelmező által megjelölt módon lakcímre, tartózkodási helyre vagy lakossági folyószámlára utaljuk. A kérelmek elbírálása folyamatos 2019. augusztus 22-vel bezárólag 7730 gyermeknek a támogatást már megállapítottuk, részükre a támogatás összegét kiutaltuk. A kérelmek folyamatosan érkeznek, így az elbírálás is folyamatos. A várható igény elérheti a 10 ezer főt. Rendelkezésre álló előirányzat erre a célra 100 millió forint.

Békéscsaba

Az iskolakezdés költségeinek viseléséhez az önkormányzat tanévkezdési támogatással nyújt segítséget, amelyre a 2019. évi költségvetésében 1 millió forintot különített el. Tanévkezdési támogatásban részesülhetnek azok a békéscsabai lakóhellyel rendelkező az alapfokú vagy középfokú oktatásban részt vevő gyermekek, illetve felsőfokú tanulmányokat nappali tagozaton, első évfolyamon folytató fiatal felnőttek, akiknek családja a tanévkezdéssel járó költségeket szociális helyzete miatt segítség nélkül nem képes fedezni.

A tanévkezdési támogatás akkor állapítható meg, ha a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem nettó összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 135 százalákát, (38.475,- Ft) gyermekét egyedül nevelő szülő esetében az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 155 százalékát (44.175,- Ft) nem haladja meg.

A tanévkezdési támogatás megállapítható akkor is, ha a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 140 százalékát (39.900,- Ft), tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket egyedül nevelő szülő esetében az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 160 százalékát (45.600,- Ft) nem haladja meg. A támogatás megállapításának további feltétele, hogy a család ne rendelkezzen vagyonnal. 

A tanévkezdési támogatás igénybevételének feltétele, hogy a gyermek békéscsabai lakóhellyel rendelkezzen. A tanévkezdési támogatás összege átlagosan 5 ezer forint gyermekenként.

Felsőfokú tanulmányokat támogató szociális ösztöndíjban részesülhetnek azok a fiatal felnőttek, akik a képzésre vonatkozó keretidőn belül, teljes idejű - nappali tagozatos - alapfokozatot, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben folytatják tanulmányaikat, és az ezzel kapcsolatos költségeket szociális helyzetük miatt segítség nélkül nem képesek fedezni.

A felsőfokú tanulmányokat támogató szociális ösztöndíj akkor állapítható meg, ha a kérelmező családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 140%-át (39.900,- Ft), gyermekét egyedül nevelő és egyedülálló kérelmező esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 170%-át (48.450,- Ft) nem haladja meg.

A felsőfokú tanulmányokat támogató szociális ösztöndíj igénybevételének feltétele, hogy a kérelmező legalább 3 éve békéscsabai lakóhellyel rendelkezzen. A szociális ösztöndíj a felsőfokú tanulmányok folytatása során évente két alkalommal, a tanév első, illetve második félévére állapítható meg a kérelem benyújtásának napjától az adott tanulmányi félév utolsó napjáig terjedő időszakra. A felsőfokú tanulmányokat támogató szociális ösztöndíj iránti kérelem a hallgatói jogviszony létesítésének napjától nyújtható be a Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Osztályán (5600 Békéscsaba Szabadság tér 11-17. szám). 

Az ösztöndíj havi összege átlagosan 11.400,- Ft/hó, amelyhez az önkormányzat 2019. évben 5.000.000,- Ft forrást biztosít.
A "Békéscsaba hazavár!" felsőoktatási hallgatói ösztöndíj mértéke négy féléven keresztül félévenként 5 hónapra havonta 40.000,- Ft (személyenként összesen legfeljebb 800.000,- Ft). A "Békéscsaba hazavár!'' életkezdési támogatás esetén az önkormányzat egyszeri 300.000,- Ft támogatást nyújt, amely tényleges támogatást jelent a friss diplomások számára az önálló élet elkezdéséhez.

Az ösztöndíj program 2015 őszétől biztosítja a békéscsabai fiatalok támogatását. A program elindítása óta 19 békéscsabai fiatal részesült felsőoktatási hallgatói ösztöndíjban és 51-en kaptak életkezdési támogatást. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata ebben az évben 4.100.000,- Ft-ot biztosít az ösztöndíjprogramhoz.