Hírek

Orbán Viktor rábólintott: elvihetik az M3-ast a román határig

Orbán Viktor miniszterelnök engedélyezte, hogy a magyar kormány kezdeményezzen egyeztetést a román kormánnyal a két ország közötti közlekedésfejlesztést illetően, amelynek keretében az M3-as autópályát Mátészalka felé a határig meghosszabbítva összekötnénk a Románia által tervezett gyorsforgalmi úttal. Az erről szóló döntés a tegnapi Magyar Közlönyben jelent meg.

A magyar kormányfő a döntés értelmében felhatalmazza Palkovics László innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy

  • az érintett miniszterekkel egyetértésben a tárgyalásokon részt vevő személyeket kijelölje,
  • a tárgyalások eredményeként előálló szövegtervezetet (ő, vagy az általa kijelölt személy) kézjegyével lássa el,
  • végezetül pedig a külgazdasági és külügyminiszterrel, valamint az igazságügyi miniszterrel együtt terjesszék a végleges megállapodás szövegét a kormány elé.


A tervek szerint az M3-as autópálya a Mátészalka-Csenger útvonalon érné el a román határt.